Ez itt a korzó.
Itt egy hervadó kert,
mely érzi már a gyilkoló októbert
és sejtelmétől is oly halovány.
A fái közt már-már betegen illan
az őszi nap, a sárga, őszi villany,
bágyadt villanyfény haldokló szobán.
Lábujjhegyen járjunk most mindaketten,
mert fájdalmas lelkembe meggyötörve,
bámulva nézi önmagát az ősz,
mint egy kisérteties, mély tükörbe.
Ez itt a korzó.
Most tekints körül,
s nézd a parázsló brilliántot, édes,
nyíltan, közönnyel, bátran, ahogy illik
egy "hipermodern" költő kedveséhez.
Ott vannak még a nyártól züllött ernyők,
halványpirossal, kiszíttan, fakón,
a kánikula sok-sok martaléka,
egy kerti szék az őszi udvaron,
rongyok, remények, megpörkölt rakéták
és cigarettavégek és szivek,
fölöttük az árny, a halál, az éjjel
és a hideg, a szomorú hideg.
Itt egy kávéház, fázó, néma néppel,
ott meg az irodalmi emberek,
kik szivarozva, szigorú szemölddel
szegény hullám fölött veszekszenek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése