Én odamegyek és megkérem őket,
hogy tégedet nagyon szeressenek,
és értsék meg vívódó éneked.
Én odamegyek és megkérem őket,
pajkos kacajjal, mint egy könnyü tündér,
hogy lássanak be fátyolos szivedbe,
szeressenek elátkozott szivünkér.
Általkarolom csöndesen a lábuk,
az életed szelíden elmesélem,
hogy megriadjanak és tág szemekkel
bámuljanak reám az őszi éjen.
Mert szép a lelked régi bánatoktól,
oly édes és jó, mint a tiszta bor.
Ó, én tudom, ki vagy te és mi vagy te,
a te dalod rezgő rezedaillat,
pünkösd a kedved, templom a szived,
és hogyha szavad néha elijed,
előtted szellemek és árnyak ingnak.
Én láttalak és nagy vagy és hatalmas,
ha néha álomlátón hátra-hajlasz.
Én láttalak a kulcslyukon keresztül,
hogy átölelt sok lenge látomány,
és egy tekintetedre
halványan és remegve
bús angyalok röpültek a szobán.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése